Az Erdélyben töltött, ötödik napon eljött az a pillanat, amikor megelégeltük, hogy csak a hófödte hegyeket és a bánya mélyét látjuk nap, mint nap. Kulturális látnivalóra, történelemre, új ismeretekre vágytunk. A napi négy órás bányalátogatás mellett azonban korlátozottak a lehetőségek a környék megtekintésére, így az egy órás autóútra fekvő Segesvárt választottunk.
A városba két út vezet: az egyiken Marosvásárhely irányába kell elindulni, a másik Parajdon és Korondon visz keresztül. Mindkettő jól járható, de a parajdi irány csodás hegyi utakat, megbúvó, apró, igazi székely falvakat és panorámát kínál.
Segesvár történelmi központjára – amely a világörökség része – könnyű rábukkanni. A táblák is odavezetnek, de a dombon terpeszkedő, fallal körülölelt, régi város tornyai már messziről kiemelkednek a modernebb épületek közül.
A várfal alatt erre a célra kiépített parkolókban hagyhatjuk a kocsit és a szerpentinen felsétálhatunk az ódon házak közé. Az óváros számomra a budai vár hangulatát idézte, csak jóval kisebb változatban.
Macskaköves utcák, egymáshoz tapadó, szépen karbantartott, régi házacskák, apró, szuveníreket áruló boltok és persze a Drakula történetre épülő, turistacsalogató látványosságok.
Mindenképp érdemes megnézni a város régi templomait: a vártemplomot, melyet egy XII. századi kápolnán kezdtek el építeni 1350-ben, a kolostortemplomot és a leprások templomát. Mindegyikben kedvesen fogadnak és meghallgathatjuk az épületek történetét, megcsodálhatjuk a freskókat, a török szőnyeggyűjteményt és a gabona tárolására használt, régi ládákat.
A hajdani Vlad Dracul család házába, ahol a feltételezések szerint Vlad Tepes (Drakula) született, végül nem mentünk be, helyette a macskaköves utcákat róttuk, megmásztuk a 175 fokból álló, fedett falépcsőt a várhegyre, felülről megcsodáltuk a város látképét, bekukkantottunk a régi temetőbe és összeismerkedtünk a temetőőr spánieljével.
Asztmáról másképp 